Erdész-kertész

Tisztelt hálónapló olvasók, emlékezetetekbe szeretném hívni alábbi József Attila verset, ami egyrészt gyönyörü, másrészt ilyesztöen passzol hozzám. Fogadjátok szeretettel e kommentált változatot.

József Attila & Solymosi Katalin: Egy modern erdész nosztalgikus gondolatai

Kertész leszek, fát nevelek,
kelõ nappal én is kelek,
nem törõdök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Erdész lettem, alig ültetek fát, inkább muskátlit. Nem bírok felkelni reggelente és túl sokat filózom a világ meg Solymosi K. gondjain.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Keservesen elszáradnak világszerte kezdeményezett nagyvárosi mikró-zöldövezeteim. De legalább szép életük volt, ameddig locsoltam öket meg addig is szmogtalanították a levegöt.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Gyökértelenül bolyongok az univerzumban, túl sokat iszom utóbbi idöben. Érzelmileg túlfütött akcióim miatt hülyének néznek az emberek.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton –
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Abszolut. Klímaváltozás, fogyó víztartalékok, háborúk nyersanyagokért, éhinség, erdöpusztítás – de én legalább erdész lettem és ültettem egy muskátlit.